Költészetnapi szavalóverseny a Kálvin János Református Általános Iskolában

„Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye…” (József Attila)

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján emlékezhetünk országszerte erre a neves napra.

Egy hétköznapi ember nem tudja úgy látni és leírni a körülötte levő világot, mint egy költő. A költészet a belső és külső tartalom különleges kifejezése, zene, játék a szavakkal. Felhívás, közös tettekre késztetés vagy emlékek idézése, a múlt újraélése.

2019. április 8-án délután a felső tagozatban, április 9-én délután pedig az alsó tagozatban rendeztük meg a Költészetnapi szavalóversenyt iskolánkban.

Az alsó tagozatban az első és második illetve a harmadik és negyedik osztály mérte össze a tudását.

Témájuk a tavaszvárás volt. Közel ötven tanuló készült szép versekkel erre az alkalomra. A zsűri tagjai: Nagyné Konyeczki Ilona, Kissné Tóth Natália, Mónus Béláné és Pappné Szabó Angéla voltak.

A felső tagozatban az ötödik és a hatodik évfolyam alkotott két külön kategóriát. Szabad témaválasztás alapján hangzottak el imádságos, hazafias, a diákélettel kapcsolatos, humoros versek.

Fórizs Istvánné és Mónus Béláné kollégák értékelték a versenyzőket. Minden versenyző emléklapot kapott és az első három helyezést elérő gyerekek jutalomkönyvet és oklevelet vehettek át eredményükért.

A verseny díjazottjai:

Alsó tagozat 1-2. osztály:

1.helyezés:Varga Vivien 1.b

  1. helyezés: Németh Levente 1.a
  2. helyezés: Héder Lilla 1.a

Alsó tagozat 3-4. osztály:

  1. helyezés: Kardos Attila Zoltán 4.b
  2. helyezés: Farkas Liza b
  3. helyezés: Kanyó Balázs Máté 3.b

Különdíj: Kondor Kamilla 4.a

Felső tagozat 5. évfolyam:

  1. helyezés: Bartha Bence 5.a
  2. helyezés: Lengyel Levente 5.a
  3. helyezés: Gottlieb Noémi 5.a és Takács Rozália 5.b

Felső tagozat 6. évfolyam:

  1. helyezés: Farkas Dóra 6.b
  2. helyezés: Doka Jázmin 6.b
  3. helyezés: Magos Milán 6.b

56652954_354955081795195_8061487661350649856_n 56790965_424241508145889_7710790559291408384_n 56806564_2338821709775521_38750315930976256_n 56811414_985960031603570_5048308541153083392_n 57213866_982654991923842_3994599093161689088_n DSCN0385 DSCN0387 DSCN0391 DSCN0394