Petőfi-verseny Nagyarban

Az előadás Előadás közben A prezentáció A Petőfi mű előadása közben

A Luby Társaság november 13-án hagyományteremtő céllal Petőfi Szatmárban címmel Petőfi-versenyt rendezett.

A meghívott iskolák ötfős csapatokkal vettek részt a megmérettetésen.   A résztvevők dr. Kiss Kálmán Szatmárról írt tanulmányaiból, Kéry Péter Petőfi-hagyományok Szatmárban című filmjéből, valamint az általános iskola Petőfi-tananyagából mérték össze tudásukat. A tanulóknak ezen kívül előzetes feladatokat is meg kellett oldaniuk. Rajzot készítettek, verset tanultak, Power Point bemutatóval és dramatikus előadással készültek. Az öt hetedikes elszántan és lelkesen készült osztályfőnökével a megmérettetésre. A sok munka végül meghozta gyümölcsét: a dobogó második fokára állhatott fel a kis csapat.

Egy rendkívül érdekes és izgalmas napot töltöttünk el gyönyörű környezetben úgy, hogy közben irodalmi hagyományainkat ápoltuk.

„A menny Istene ad nekünk sikert.” (Neh 2,20)

Murgulyné Kovács Edit tanár