„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”

Hagyománnyá vált, hogy minden év decemberében advent idején szervezik meg Nyírvasváriban az „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” című vallásos témájú szavalóversenyt. Az idén immáron 14. alkalommal megtartott eseményen, iskolánkat szintén 14 tanuló képviselte, ahol 24 iskola, 196 diákjának szívet melengető előadását hallhatta a zsűri és a közönség. A versek örök témája a vallásos, hitvalló, istenes versek.

Diákjaink szép eredményeket értek el:

Fekete Dániel 1. évfolyam, II. helyezés. Felkészítője Pappné Szabó Angéla.

Varga Vivien 2. évfolyam, III. helyezés. Felkészítője Nagyné Konyeczki Ilona.

Harkai Vivien 7. évfolyam, II. helyezés. Felkészítője Murgulyné Kovács Edit.

Farkas Dóra 7. évfolyam, különdíj. Felkészítője Murgulyné Kovács Edit.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk a versenyen résztvevő minden tanulónknak és a felkészítő pedagógusoknak!